Óradna (Rodna) a XIII. század Magyarországának legjelentősebb ezüstbányája volt. A virágzó gazdaságú szász városba 1241-ben váratlanul betörő tatár hadak azonban rettenetes pusztítást végeztek, mintegy 4000 ember veszett oda. A lerombolt katolikus templom helyén a következő években domonkos-rendi kolostor épült, mely az 1285-ös újabb tatárjárás során pusztult el, a településsel együtt. Egyik oldalfala viszont még most is áll, ottjártunkban érdemes megnézni a jelenlegi templom kertjében lévő romokat.

A lakatlanná vált Radna csak a XV. században népesül be ismét, ezúttal reformátusokkal. A bányászat újraindul, a korábbi templomok romjai mellett pedig újat emelnek. A XVII. században sok szász Besztercére költözött innen, a XVIII. század folyamán pedig egyre több görög-katolikus román érkezik. A nagy jövés-menés, az elszigeteltség, és a magyar nyelvű oktatás 1965-ös megszüntetése ellenére Óradna lakóinak még most is mintegy 10%-a magyarnak vallja magát (a községhez tartozó Radnaborbereken 50%). Sajnos a nyelvet már csak kevesen beszélik, de jó hír, hogy pár éve ismét van magyar nyelvű oktatás.

A mai Dombhátfürdő (Anieş) melletti Vár-hegyről (Vf. Cetăţii) a Nagy-Szamos völgyének nagy része belátható. Valószínűleg ezért építettek ide várat a tatárbetöréseket követően, feltehetőleg a XIV. században.

A XV. században már lakatlannak mondják. Mára már csak egy-két helyen látszanak ki a földből falmaradványok, de az egykori vár alaprajza jól kivehető. Az erődítményt körülvevő ovális sánc- és árokrendszer is szépen megőrződött. A helybeliek meggyőződése szerint a vártól földalatti alagút vezet egészen Óradna központjáig.

A Magyar Honvédség 1940-44 között kiterjedt védelmi rendszert épített ki az Északkeleti- és Keleti-Kárpátokban. Ennek részeként jött létre az Árpád-vonal, melynek lényege nem az addigra kudarcot vallott francia Maginot-vonalhoz hasonló erődrendszer létrehozása, hanem egyszerű, de hatékony völgyzárak kialakítása volt, a hegyek nyújtotta természetes védelmet kihasználva.

Az Árpád-vonal áttörését 1944 augusztus-október között háromszor is sikertelenül kísérelte meg a 4. Ukrán Front, így azt csak a bekerítés veszélye miatt visszavonulni kényszerülő magyar csapatok távozása után tudták elfoglalni. A bunkerek romjai és lövészárkai több helyütt is megtalálhatók a Borsai-hágó és a Radnai-hágó környékén, ahol kivételesen völgyzár helyett a hágót és környékét építették ki.

A Borsai-hágótól Moldva felé ereszkedve a 18-as úton, még Máramaros megye területén található balkéz felé a Vulcanescu-patak völgye. Az út mellett lévő kis házikó érdekes gyűjteményt őriz. A gyökerekből készült faragványok a tulajdonos keze munkáját és fantáziáját dicsérik.

Ha arra járunk, érdemes pár lejt rászánni és betérni a „gyökérmúzeumba” (muzeul rădăcinilor). Az út mellé kitett táblán marketingfogásként a „Dracula” felirat van legnagyobb betűkkel írva.

A Máramarosi-havasokban található Vaser (Wasser, Vas-ér) völgyében működik Erdély egyik utolsó keskeny nyomtávú (760 mm) erdei vasútja. A vadregényes tájon zakatoló gőzvasút (melyet „mocăniţa”, azaz kávédaráló néven emlegetnek) 1933-35 között épült, erdőkitermelési céllal. Eredeti funkciója mellett 2004 óta - egy lelkes svájci támogatónak köszönhetően - turisztikai látványosságként is szolgál, akár bérelhető is. Üzemeltetője a Căile Ferate Forestiere társaság.

A kisvasút fővonala 43 km hosszan kanyarog Felsővisótól (Viseu de Sus) egészen az ukrán határt képező hegyek lábához (Coman), bár jobbára csak Faina megállóhelyig közlekedik. Ez az út irányonként 3-4 órába telik a „kényelmes” 10 km/h haladási sebességgel. A fővonalról két mellékág válik le: a Novat völgybe (13 km) és a Stevioara völgybe (3 km).

A 2008. július végén levonult nagy árvíz több helyen is elmosta a patakmeder szélén vezetett vágányokat, 2008. december közepére azonban sikerült helyreállítani a károk nagy részét, így a közlekedés újra lehetővé vált a teljes vonalon.

További linkek:

• www.mocanita.ro (képek, videók)
• www.wassertalbahn.ch (németül)
• menetrend és viteldíjak németül és románul

Máramaros számos faszerkezetes templommal büszkélkedhet, melyek közül nyolc 1999-ben világörökségi címet kapott. A Radnai-havasokhoz legközelebb esőket az Iza folyó völgyében találjuk: Jódon (Ieud), Sajómezőn (Poienile Izei) és Barcánfalván (Bârsana).

A jódi „Szűz Mária születése” templom 1699-ben épült, freskói 1782-ben készültek. Egyesek szerint ez a legszebb máramarosi fatemplom. A falunak egyébként az imént bemutatott felső templomon (biserica din deal) kívül van egy alsó is (biserica din şes), utóbbi 1717-ből való. Mindkettőt temető veszi körül, szépen faragott fejfákkal.

A barcánfalvi "Úr anyja templombamenetele" fatemplom 1720-ban épült, azóta két ízben is átépítették. Először 1806-ban (ekkor került át mostani helyére, és vált kolostor-templomból gyülekezeti templommá), majd pedig 1989-ben. Gerendái máig őrzik az újjáépítéshez szükséges bevésett számozást. A település újabb építésű fatemplommal és kolostorral is rendelkezik.

Amennyiben Nagybánya irányából közelítjük meg a hegységet, Desze (Deseşti) fatemploma is útba esik. Az 1770-ben épült „Szent Piroska” szintén a világörökséghez tartozik. A templomot és a hozzá tartozó temetőt míves díszítésű „farkasfogas” fakerítés veszi körbe.

Figyelem! A 18-as főút Máramarossziget és Majszín közötti szakaszáról személygépkocsival nem lehet egykönnyen átjutni az Iza völgyébe. Aki szeretné megnézni az itt található fatemplomokat, kanyarodjon le már az említett településeknél!