A hegység megközelítése
Nem szeretnék különösebben a tömegközlekedés ellen beszélni, de tény, hogy az autós megközelítés jelenleg rugalmasabb, gyorsabb, olcsóbb és egyben a célhoz is közelebb visz.
Útvonal
Erdély belsejéből Bethlen (Beclean) vagy Beszterce (Bistriţa) érintésével a 17D, ill. 17C jelű főúton juthatunk Szálváig (Salva). A hegység déli része innen a 17D jelű úton érhető el, az út Oláhszentgyörgyön (Sângeorz-bai) át Óradna (Rodna) és azon túl Újradna (Şanţ) felé visz. Újradna után, Máriavölgy (Valea Mare) felett már aszfaltburkolat nélkül szerpentinezik fel a Radnai-hágóba (Pasul Rotunda), majd a túloldalon leereszkedve a hegységet északról kerülő 18-as számú főútba csatlakozik be.
Ha a nyugati, vagy északi részt vettük célba, Szálváról a 17C jelű utat kell követni észak felé. Az út a hegység nyugati lábainál vezet, jobbra a Radnai-havasok, balkéz felől pedig a Széples (Ţibleş) lesz látható. A főgerinc túraútvonalát a Szacsali-hágónál (Pasul Şetref) érintjük, de autóval valószínűleg inkább Borsa felé igyekszik az ember. Majszínt (Moisei) elérve a 17C becsatlakozik a 18-as főútba, itt jobbra kell fordulni Borsa irányába (balra Máramarossziget felé visz az út).
Magyarországról leginkább Nyíregyháza vagy Debrecen érintésével Szatmárnémeti felől célszerű a hegység megközelítése. Szatmárnémetitől kövessük a 19 számú főutat. Rövid idő múlva, Sárközújlak (Livada) településen két lehetőség adódik:
- haladunk tovább a 19-es úton, az Avasságon keresztül (Huta-hágó, 587 m) Máramarossziget felé (ahonnan majd a 18-ast kell követni Borsa irányába)
- Az 1C jelzésű főúton autózunk Nagybányáig, majd onnan a 18-as főútvonalon folytatjuk tovább Máramarossziget (Sighetu Marmaţiei) felé, átkelve a Gutin-hegységen (Gutin-hágó, 987 m)
Az első variáció valamivel rövidebb, kevésbé forgalmas és a megmászandó hágó is alacsonyabb, de gyakrabban kell számítani lassú járművekre (pl. rönkszállító teherautókra). Ha ezt az utat választjuk, Kistécsőnél egy-egy kanyarban megpillanthatjuk a Tisza itt még köves medrét (vigyázat, igen közel van a román-ukrán államhatár!), majd érintjük a „vidám temetőjéről” ismert Szaploncát (Săpânţa) és a többségében magyarok lakta Hosszúmezőt (Câmpulung la Tisa), ahol ha nagyon elfáradtunk az utazásban, szállást is kaphatunk.
A második változat első ránézésre egyenletesebb haladással kecsegtet, viszont a települések végig szinte egymást érik (kivéve a Gutin-átkelést, amit a szerpentinek szerelmeseinek külön ajánlhatok). Ezt az útirányt követve áthaladunk Nagybányán, ahol akár meg is szállhatunk a Teleki Házban. A bányavárosokat elhagyva alkalmunk nyílik a Gutin-hegység nevezetes sziklaformációja, a Kakastaréj megpillantására (a Gutin-hágó elhagyása után rövidesen), illetve a deszei fatemplom (világörökségi helyszín) megtekintésére is.
Máramarossziget központjában a két útvonal találkozik, innentől a 2013-ban nagyszabású javításon átesett 18-as úton kell továbbhaladni Borsa felé (a teljesen rehabilitált útszakasz jelenleg Majszínig tart, de Borsa területén is kijavították az úthibákat).
Amennyiben Szatmárnémeti „nem esik kézre” (például Délkelet-Magyarországról vagy Erdély keleti részéből), a Nagyvárad-Kolozsvár-Dés-Bethlen vonal ajánlható (1, 1C, 17 számú utak) a hegység megközelítéséhez. Ez esetben Bethlentől a fent leírtak az irányadók.
Útdíj
A romániai közutak használata régebb óta díjköteles. A fizetést e-matricás rendszerrel oldották meg (neve: Rovinieta). Többféle időbeli érvényességgel kapható, ára ettől, valamint a gépjármű típusától függ (autó/mikrobusz/busz/teherautók). További információk a hivatalos rovinieta oldalon találhatók (most már magyar nyelvű felület is van), ahol az e-matricát egyszerűen meg lehet vásárolni előzetesen, kártyás fizetéssel.
Egyéb tudnivalók
Jó tisztában lenni azzal, hogy Románia területén a rendőrség gyakran méri a sebességet (főleg a településeken belül). A szembejövők általában fénykürttel figyelmeztetnek, azonban érdemes inkább óvatos és megfontolt vezetéssel elkerülni a gyorshajtás esetén felmerülő anyagi és adminisztratív terheket. Lakott területen belül 50 km/h, lakott területen kívül 90 km/h (európai utakon 100 km/h) a megengedett legnagyobb sebesség. A főutakon általában folyamatosan erős forgalomra számíthatunk, sok kamionnal. Nem kötelező, de ajánlatos követni a „lassan járj, tovább érsz” elvet (különösen a kanyargós, nehezen belátható szakaszokon). Szintén jó tudni, hogy Romániában néhány éve a kézi tűzoltókészülék is kötelező tartozéka a személygépjárműveknek.
A Radnai-havasok vasúti megközelíthetősége jelenleg nem mondható ideálisnak, egyedül a hegység nyugati szélét érhetjük el vonattal. Budapesttől Kolozsvár vagy Dés (Dej) állomásáig egyhuzamban mehetünk (bár a nemzetközi jegyek magas ára miatt sokan megszakítják az utat a határ előtt, amit személyvonattal lépnek át, a túloldalon pedig ismét gyorsvonatra szállnak). Erdély más részei felől az átszállások száma attól függ, hogy pontosan honnan is közelít az ember.
A hegység nyugati végében halad a Szálva (Salva) és Máramarossziget (Sighetu Marmaţiei) közötti vasúti mellékvonal, melyen napi néhány vonatpár jár (Temesvárról és Kolozsvárról közvetlen járatok közlekednek Máramarosszigetre, a Szálváról induló szerelvényeket pedig átszállással érhetjük el). A vonatról Romuly (Romuli) vagy Szalanca (Dealu Ştefănitei) megállókban leszállva a főgerincre vezető turistajelzéseket találunk.
Északon egykor Borsáig (Borşa) is el lehetett jutni vonattal, az ide vezető szárnyvonalon azonban már rég megszüntették a személyközlekedést. Amennyiben Borsára akarunk eljutni, a fent említett Szálva-Máramarossziget vonal Alsóvisó (Viseu de Jos) állomásán kell leszállni a vonatról. Onnan busszal kell továbbmenni (minden vonathoz van buszcsatlakozás, a tarifa 9 RON). A vonatról leszállva kövessük a helybelieket (jó részük szintén Borsa felé tart, ők pontosan tudják, hogy honnan és mikor indul a busz). Ha Borsafüredre (Borşa Complex) szeretnénk eljutni, Borsán át kell szállni egy helyi járatú buszra (a jegy ára erre az útra: 1,5 RON)
Délen nemrég még egészen Óradnáig (Rodna) fel lehetett jutni vasúton, 2013 december közepétől azonban ezen a viszonylaton is megszűnt a személyszállítás (a szárnyvonalat korábban üzemeltető magáncég bérleti szerződése lejárt, és úgy tűnik valamilyen okból kifolyólag nem hosszabbítottak meg). Így jelenleg már csak Kisilva (Ilva Mică) állomásig jár a vonat, onnan iránytaxival vagy stoppal kell tovább folytatnunk utunkat.
A román vasúttársaság (CFR) aktuális menetrendje itt érhető el (román és angol nyelven).
Az óradnai vasútállomás - amikor még járt a vonat
Fotó: © Hans-Peter Fuchs, 2008 (wikipedia)
Romániában egy sor személyfuvarozó magánvállalkozás működik, melyek a legkülönbözőbb úticélok között üzemeltetnek menetrendszerű járatokat, így Borsára is. Ez a cég például Máramarosszigetről, amit Erdély több más városával szintén saját járatai kötnek össze. A buszok komfortosak, méretük viszonylattól függően normál távolsági, vagy kisbusz (azaz „maxi-taxi”). Amennyiben Borsafüredre (Borşa Complex) szeretnénk eljutni, Borsán át kell szállni a helyi járatú buszra (a jegy ára erre az útra: 1,5 RON).
A szatmárnémeti buszállomásról van egy járat Jászvásárba (Iaşi), ezzel közvetlenül Borsára vagy Borsafüredre is eljuthatunk (reggel 8:00-kor indul, 13:10-kor érkezik Borsafüredre). Szatmárnémeti és Budapest, valamint Máramarossziget és Budapest között szintén járnak buszok.
Segíts az oldal népszerűsítésében!
Látogasd meg és kövesd a radnaihavasok.ro Facebook oldalát! Ha ezt már korábban megtetted, köszönöm, és elnézést a zavarásért! Ennek az ablaknak az eltüntetéséhez egyszerűen csak kattints a külső (sötétszürke) terület bármely részére.
×