Irodalom

| könyvek | legendák | egyéb |

Győrffy Lajos, Jancsik Péter: Radnai havasokGyőrffy Lajos, Jancsik Péter: Radnai havasok


Az Erdély hegyei című sorozatban megjelent 2002-es kiadású kötet tudomásom szerint az egyetlen magyar nyelvű részletes turistakalauz a Radnai-havasokról. A szerzők több, mint száz oldalon ismertetik a hegylánc felépítését, élővilágát és látnivalóit, természetesen a túraútvonalak részletes leírásával együtt. A „zsebre vágható” könyv azonban sajnos már sehol sem kapható, bizony igencsak megérne egy frissített kiadást.

Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002

Nagy Balázs: Gerinctúrák a Kárpátokban

Nagy Balázs: Gerinctúrák a Kárpátokban
A könyv első kiadása rövid idő alatt klasszikussá vált, minden bizonnyal hallott már róla a látogató. Bár jóval tágabb területet fed le, külön rész található benne a Radnai-havasokról, valamint számos általános jellegű praktikus tanácsot is tartalmaz a Kárpátok hegyei közé készülő olvasó számára. A közelmúltban még hiánycikknek számító mű második, aktualizált kiadása 2010 júliusában került a könyvesboltok polcaira. Lehet indítani a rohamokat...

Heiling Média Kiadó Kft., Budapest, 2010

Magyarországi Kárpát Egyesület: 2500 km a Kárpátok főgerincénMagyarországi Kárpát Egyesület: 2500 km a Kárpátok főgerincén


A 2004-es Kárpát-koszorú expedíció képanyagának legjavát bemutató 216 oldalas reprezentatív fotóalbumnak szintén nem kizárólag a Radnai-havasok a témája, de érdemes ehelyütt is megemlíteni, mert igazán szép „kedvcsináló” kiadvány.

Magyarországi Kárpát Egyesület, Budapest, 2007

| könyvek | legendák | egyéb |

Legendák a Ló-havasról

Közel a máramarosi Borsához egy szilaj patak vize zuhan alá a sziklákon, rohamosan és vadul. A Lovak vízesése néven ismert hely az ország egyik legmagasabb vízesése. A legenda szerint több száz éve, a tatárjárás idején történt, hogy a borsaiak legszebb lovaikból álló ménes levetette magát az akkor még csupasz sziklákról – inkább feláldozták magukat, mintsemhogy a tatárok kezére kerüljenek. A borsaiak pedig annyira megsiratták elvesztett lovaikat, hogy záporozó könnyeikből egy csodálatos vízesés alakult ki ezen a helyen.

Egy másik fáma szerint a Gonosz-kő legelőin egykor csodaszép ménesek legeltek. Tavasztól késő őszig a paripák paradicsoma volt ez a hely. Nyugalmukat csak egy medve zavarta meg időnként, ám a bundásnak nyílt terepen semmi esélye nem volt a fürge lovakkal szemben. Egy sötét, viharos éjszaka aztán a medve újra szerencsét próbált. A hegy vészjóslóan visszhangozta a mennydörgések moraját, s a szörnyen tomboló viharban ijedten bújtak egymáshoz a lovak. Hogy végre meg tudja fogni őket, a medve cselhez folyamodott. Szép lassan a hegy meredek, sziklás részei felé kezdte terelni a rémült lovakat, ahol már könnyebb prédává váltak. Mikor aztán elérkezettnek látta az időt, hirtelen a ménesre rontott. A paripák ijedtükben megiramodtak a völgy felé, gondolván, hogy megszabadulnak a veszélytől. Csakhogy a viharos éjszakában rossz irányba indultak, és a sötétben mind belelezuhantak a vízesés szakadékába. Úgy tartják, azon az éjszakán 15-16 ló esett áldozatul. A történet megmaradt a helyiek emlékezetében, s így kapta nevét a Ló-havas, a Lóhavasi-vízesés, a Lovak forrása és a Lovak hídja (A Ló-havas északi oldalán lévő katlan) is.

Benesék legendája

Kakas Zoltán gyűjtéséből (Beszélő Kövek, 2000)

Réges-régen, egy szép tavaszi estén, Óradnára egy Benes nevű szegény halász érkezett feleségével s fiával, kik egy, a Szamos folyó partján levő kis kunyhóban húzódtak meg. Itt a kedvező alkalmat felhasználva Benes nagy kitartással s a legszebb reményekkel a halászáshoz fogott, de ennek ellenére az eredmény vajmi kevés, sokszor éppen semmi volt. Rajta is betelt az a régi közmondás: "Halász, vadász, madarász, üres tarisznyába’ kotorász."

Midőn egyszer a Szamos folyóban halászva, kínálgatta az édes csalétket, hol ide, hol oda dobva horgát s sovány szemekkel lesve az eredményt: hirtelen csak elébe toppan egy piros köpenybe burkolt, hosszúszárú pipából bodor füstöket eregető emberke, kinek két - patához hasonló - lábán fényes sarkantyú díszlett. Benes e különös díszbe öltözött alakot meglátva, nagyon megijedt s sűrű keresztvetésekkel igyekezett magát tőle biztosítani; de hasztalan, mert azt semmi sem riasztá vissza, sőt bátran közeledett a megrémült Beneshez s a legnyájasabb hangon így szólítá meg:

"Igaz, hogy én az Ördög vagyok, de azért nincs okod tőlem félni, sőt ellenkezőleg, bízzál bennem s remélj, mert most éppen az irántad való jóakarat vezérelt ide. Látva ugyanis a te sanyarú helyzetedet s eredménytelen fáradozásaidat: szolgálatomat akarom neked felajánlani, oly szolgálatot, mely után minden vágyad azonnal teljesülhet s úgy magad, mint a hozzád tartozók a legirigyeltebb emberekké lesznek s koplalás helyett a legnagyobb jólétet éritek el. Csak azt kívánom viszonzásul, hogy engem tiszteljetek s kössétek le magatokat részemre. Gondold meg s ha akarod, kövess engem!"

Benes a csábító ígéretek befolyása alatt fényes jövőt varázsolt maga elé, képzelete egy magasabb régióba ragadta s a gazdagság folytán megszerezhető finom ételek és italok már csaknem előre érzett íze, a munka nélküli élet csábos kényelmei, a község lakói fölött gyakorlandó fölény s még a papnál is nagyobb tekintély reményei oly ellenálhatatlan erővel hatottak reá, hogy ily szavakkal fordult a kísértőhöz:

"Hallod-e, Uram? Ketten a vásárt akár azonnal is megköthetnők, de mivel te a feleségem s a fiam tiszteletét is kívánod, ezért én az ők nevökben csak a velök tartandó értekezés után s a tőlük kieszközölt beleegyezés alapján nyilatkozhatnám, mert nálunk az a szokás, hogy csak közös egyetértéssel intézhetjük dolgainkat. De ha nincs kifogásod ellene, holnap e helyen, ez órában találkozhatunk s határozatunkat közölni fogom."

"Jól van" - mondá az ördög s azzal eltűnt.

Benes hazafelé indult, elgondolkodva, hogy milyen jó is lesz az, hogy ahelyett, hogy esőben, szélben, étlen, szomjan a Szamos partján lézengene, a legfényesebb ruházatban ülhet majd kastélyában a dúsan terített asztal mellett s kegyesen fogadhatja az előtte hajlongók köszöntéseit.

Sötét este volt, mikor Benes ilyen gondolatokkal, de üres tarisznyával hazaérkezett. A felesége türelmetlenül várta a vacsorára valót s amint a férje a kunyhóba belépett, feleségének első kérdése az volt: "Hozol-e valamit.?" „Hozok feleség, hozok, üres tarisznyát ugyan, de annál jobb hírt! Meguntam már e nyomorúságos életet - így kezdé Benes a hír elbeszélését - e sok fáradsággal s kevés eredménnyel járó foglalkozás annyira terhemre van, hogy nem tudom elviselni. De úgy látszik, hogy a gondviselés megelégelte szánandó állapotunkat, mert halászás közben az Ördöggel találkoztam, ki azon esetre, ha ti elfogadnátok, a legkényelmesebb életet biztosítaná részünkre s minden vágyunkat a legnagyobb készséggel teljesítené."

"Ez elég örvendetes hír - mondá a feleség - de viszonzásul mindezekért mit kíván?"

"Életünkben semmit, csak halálunk után kívánja, hogy szolgálatába szegődjünk."

"Isten mentsen - mondá a fiú - hogy lelkemet bármi kincsért is az Ördögnek adjam el" s miután ismerte atyja hajlamait, azonnal feltarisznyált s a szülői házat örökre elhagyá.

A fényes jövőtől szintén elcsábított feleség fia távozása után ily szavakkal fordult férjéhez: "Én az Ördög ajánlatát hajlandó vagyok elfogadni, ha öt zsák aranyat s háromszáz éves életet biztosít részünkre, különben nem."

A felesége határozata a halászt nagyon boldoggá tette s bár étlen, szomjan, de alig várta a légyott óráját s az álmatlanul eltöltött éj hajnalán azonnal a kitűzött helyre indult hol a bőkezű kísértő nem sokáig váratott magára s már messziről kiáltá a halász felé: "Nó, mi a határozat ?"

"Én és a feleségem elfogadjuk ajánlatodat; fiam azonban nem; de mi is csak oly feltétellel, ha öt zsák aranyat s háromszáz éves életet biztosítasz, s ez idő alatt minden vágyainkat teljesíted s minket hűségesen szolgálsz."

"Elfogadom- felelé az ördög - ma éjjel legyetek otthon, mert a pénzt akkor elviszem."

Úgy is történt. Következő éjjel az ördög beváltotta ígéretét s az öt zsák aranyat pontosan és hiánytalanul a szegény halász kunyhójába szállította.

Most kezdődött csak a gyöngyélet a már boldog halászpárra nézve, igyekeztek is azt a legnagyobb mértékben fölhasználni; fény, pompa, dínom-dánom, s boldog semmittevésben töltötték napjaikat. De ez sem elégíti ki vágyaikat, a nagy kincsből Óradnától az északkeletre fekvő szép hegyeket megvásárolták, s arra a hűségesen szolgáló ördöggel egy gyönyörű palotát emeltettek, melybe a legnagyobb kényelemmel rendezkedtek be, s ezidőtől fogva már csak négy paripától vont aranyos kocsiban lehetett őket látni. Így éltek boldogan, megelégedetten több emberöltőn keresztül, míg a szerződésileg biztosított idő le nem járt; mikor pedig a háromszáz esztendő letelt, nyomtalanul tűnt el a palota, s vele együtt a házaspár is, de áll a szép hegy, s egykori tulajdonosáról ma is a Benes nevet viseli.

Eltűntek Benesék, eltűntek nyomtalanul, senki sem tudja hová. Egyszer azonban egy elbolyongott juhait kereső pásztor a Benes-hegyhez érve annak oldalában egy igen-igen mély barlangra bukkant, hol legnagyobb rémületére Benest találta ki, éppen pénzszámlálással volt elfoglalva. A juhásznak egy marék pénzt adott s kérte, hogy gyorsan távozzék, nehogy gazdája - ki úgy látszik pénztárosává tevé - ott találja.

A monda szerint bizonyos napon ma is hallható Benesék keserves sóhajtása és jajgatása, mert a lelkeiket eladó Beneséket kíméletlen gazdájok, az ördög, ekébe fogja s a legkíméletlenebb módon szánt velök a Benes-hegy oldalán.

| könyvek | legendák | egyéb |

Egyéb írások

Cikkek, könyvrészletek (időrendben)

Interneten fellelt túrabeszámolók

Versek