EUB utazási biztosítások

Múltidéző

Kirándulás a Nagy Pietrosra

Csermák Mátyás írása 1907-ből1 (szöveghű változatban)

Láttatok már jártatokban sűrű tölgy- vagy bükkerdő közepette egy hatalmas fenyőszálat? Olyan a mi Nagy Pietrosunk a többi máramarosi púposhátú havasok között. Hogy került ide? Ki tudja? Ne kutassuk, hanem gyönyörködjünk benne, a mint 2305 m.-es ormán ragyogó hófehér bárányfelhőkkel tánczot jár a kaczagó napsugár.

A turista szempontjából északkeleten a Radnai-havasok közelítik meg leginkább a Magas-Tátrát. Meredek sziklafalak, szakgatott gerinczek váltakoznak bennök s így kiválóan szép és érdekes kirándulást nyujtanak. Ezen hatalmas hegylánczolat – mint egy tagban álló – hazánkban a harmadik helyen áll és körülbelül 50 km. hosszú; a főgerincz átlagos magassága 2000 m.-en felül van. Ezen impozáns hegység a Romului-hágótól (877 m.) a Radnai-hágóig (1257 m.) egészben véve nyugatról kelet felé húzódik és a legmagasabb csúcsa, a Pietros – akárcsak a Tátrában – nem a főgerinczen, de egyik északi oldalágából szökik fel 2305 m.-re Borsától délre.

Miután a főgerinczet – leszámítva az északi oldalágat, melyben a Pietros és Rebri-csúcs2 emelkedik – nem vágja keresztül jelentékenyebb hágó vagy szoros, igen alkalmas a bolyongásra, úgy hogy a kinek jó tüdeje és lába van, teljesen veszélytelenül teheti meg ezen turát, a melyhez fogható nem sok van bérczes szép hazánkban. Az 1:25.000 méretű katonai térkép kielégítő, mert az elnevezések átlag mindenüt egyeznek az oláh parasztokéval. Természetesen lényeges kellék ezen nyelvet némileg bírni, mert anélkül, hacsak le nem száll az ember a völgyekbe, teljesen lehetetlen boldogulni. A fennsíkokon tanyázó pásztor nem ért más nyelven és ha elindulsz kedves turista bajtárs Romuluitól a gerinczen, hát 2-3 napig, míg le nem ereszkedel a Priszlop-tetőre, vagy a Radnai-hágó csendőrlaktanyáig, nem hallasz magyar szót. Ezen gerinczvándorlás alkalmával itt találunk legtöbb hegyi tavat az egész északkeleten és bár igen kicsinyek, de rendkívüli tiszták és elég mélyek. Általánosságban majdnem mind egy-egy patak forrásmedenczéje és 1800–2000 m. magasságban a hegycsúcsok északi oldalán helyezkednek el.

A ki tehát nem támaszt nagy igényeket és szervezete kibirja éjjel a szénában való hálást és a hátzsák szerény éléstárát, hát gyönyörködhet a természeti szépségek eredeti vadságában, hova még nem igen hatolt el a kultura, hol majdnem minden patak medre illetve eredete alaposabb ismertetésre vár, a hol az elrejtett vad szakadékokban égbenyúló trachitfalak és mesés vízesések (nem egy felülmúlja a tarpatakit3), valamint évszázados őserdők felséges fenyő- és tölgyóriásokkal, azok között viharkidöntötte fatörzsekkel alkotják azt a környezetet, a mely bőven kárpótolja az embert a kiállott fáradalmakért. És ha megpihenünk egy-egy sziklaóriás aljában, lehetetlen, hogy ne jusson eszünkbe a teremtő, az alkotó, hisz:

„Ő az erő, tudás, gyönyör egésze,
Részünk csak árny, melyet ránk vetett,
Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy
Fényében ily osztályrészt engedett”.4

Miután Máramaros minden magasabb hegycsúcsát elválhatatlan partneremmel, Dengyel Laczival, már bejártuk, 1907. nyarán Nagy Pietrost vettük fel útitervünkbe. Vendégül hívtuk dr. Geszti Andor budapesti kir. ügyészt is és augusztus 25-én szitáló esőben, de annál jobb kedvvel és lelkesedéssel szállt ki Vissó-völgyön a hegymászó triumvirátus. Az ócska pléhdarabokkal – különféle variáczióban – kifoltozott fiakkerek zsidó tulajdonosai olyan foghegyről beszélnek, akárcsak egy telivér párisi kocsis a Gare St. Lazare-téren. Alkudni kár, mert kartelben állanak és 16 koronától kell búcsút vennünk, hogy Borsára röpítsenek Argirus királyfi5 táltosainak kóczos ivadékai.

Este 6 órakor értünk Borsára, a hol Mosolygó Illés gk. lelkész magyaros vendégszeretete hamar feledtette a 63 km.-es kocsiutat és bizony bár másnap reggel 4 órakor volt a programmszerű indulás a Nagy Pietrosra, mégis öreg éjfél lett mire pihenni tértünk. Másnap (augusztus 26-án) reggel négyre csakugyan elkészültünk és házigazdánk fiával együtt – ki már többször volt fennt – sűrű ködben indultunk el. A Nagy Pietrosra bár nem a legkönnyebb, de legrövidebb és annál biztosabb út a Pietrosu patak mentén való felfelé haladás. Ezen patak Borsa keleti szélén ömlik a Vissóba és könnyen megtaláljuk azt. Az út egy darabig a patak jobbpartján (fölfelé menet) vezet, majd később attól jobbra térve egy félóra mulva újból visszatér mellé és most már mindig hű marad hozzá. Elég jó gyalogúton 3 óra alatt kiértünk az erdőhatárból, folyton délnek tartva, de Pietrosból még semmit sem láttunk. Itt aztán megszűnik az út és a patak balpartjától nem messze egy elhagyatott juhtanyát találunk, a hol jól esik a reggeli. Egy félórai pihenő után folytattuk utunkat a patak mentén, míg egyszer csak eltűnik a patak és az óriási sziklák alól csak itt-ott halljuk annak zúgását. Háromnegyed óra alatt értünk a katlan peremére, a hol pompás látvány tárult szemeink elé. A Pietra-Albát6 összekötő gerincz, valamint a Pietros északkelet felé nyúló lába oly mesés katlant képeznek, a mely vetekszik bármelyik tátrai panorámával. A középen kristálytiszta tó mosolyog olyan bűbájos színpompában – visszatükrözve a meredek és közel 400 m.-es sziklafalakat, akárcsak egy ragyogó könnycsepp a szerelmesét viszontlátó leány szemében. Az idő csudásan megemberelte magát és már csak itt-ott hunczutkodtak egyes felhőfoszlányok Pietros apó csúcsán.

A Mosolygó tó a Pietros nyergéről

A Mosolygó tó a Pietros nyergéről.
Csermák Mátyás felvétele.

Mielőtt azonban tovább mennék, lapozgassunk egy kissé a „Magyarországi Kárpátegyesület” XXXII. (1905.) évkönyvében, a hol Englisch lovag7 mutatja be egy állítólagos ő általa előszőr megmászott (?) oldalról a Pietrost olyan elrettentő leírásban, hogy a szegény turistának – a ki esetleg kevésbbé veszélyes turákra van csak predesztinálva – égnek áll a haja és legalább is a Matterhornt képzeli maga elé. Elvégre is az ilyen ismertetéssel nemhogy használnánk, de határozottan ártunk egyes vidékeknek, mert sohasem szabad elfelejteni, hogy vannak gyöngébb szervezetű turisták is, a kik a hírhedt lovag úr leírása után bizony nem igen vállalkoznak majd ezen útra, holott a valóságban egész biztosan és veszélytelenül tennék azt meg. Ha Englisch a patak mentén ment föl (mert czikkében így írja), akkor látnia kellett, hogy a patak a tóból kijövet nemsokára eltűnik a sziklák alá és jó darabon azok alatt folyik, tehát nem zúghat le felettük a völgybe. Továbbá a patak balpartján (fölfelé haladva) a Pietra-Alba és Nagy Pietrost összekötő gerinczre érünk, a melyen nincsenek semmiféle tornyok és az élén északnyugatnak tartva elég tűrhető módon érünk a 2305 m.-es ponthoz. Ha meg a pataktól (fölfelé) jobbra kíséreljük meg a feljutást, úgy ott sem találunk egymástól elválasztva hatalmas tornyokat, csak kisebszerű csípkézett bevágásokat, a melyeket biztos fejjel és lábbal mindenféle „jégcsákány és kötél” nélkül mászhatunk át. Mindenesetre komikus dolog (ő maga is beismeri czikke elején) nyáron az Északkeleti havasokra jégcsákánynyal elindulni. Ámbár lehet, hogy czikkét karácsonykor, esetleg husvétkor írta, a mikor még az idő jégcsákányt követelt volna a Pietros tetején.

Úgy vettem továbbá észre, hogy Englisch a kilátásokat is nagyon összezavarja, mert ha csak egy pillantást is vetünk a térképre, menten látni fogjuk, hogy a Pietros-patak forrásának katlanából a Popp Ivánt látni merő fantázia és nincs a világnak olyan messzelátója, hogy azt a szemünk elé hozza a kérdéses helyen. Ugyanis onnan csak északkelet felé van kilátás a Toroiagára, holott a Popp Iván északnyugatra esik és míg a tetőre fel nem érünk, nem láthatunk a nevezett irányban semmit. A ki pedig az ő leírása után akarna a Nagy Pietrosra feljutni, hát annak ajánlanám el sem indulni, mert az általa megtett „Új út a Nagy Pietrosra” (?) olyannyira homályosan és burkoltan van leírva, hogy azon elmenni bajos és akkor jobb, ha az illető turista lent marad a völgyben és ott elmélkedik azon a csiklandós mondáson, hogy „Pietros vagy a halál!”

Ennyivel tartoztam az igazságnak és ha a derék lovag kételkedne állításaimban, úgy szíves felvilágosítással szolgálnak neki társaim, akikkel e turát augusztus 26-án megtettem és azt a saját felvételeimmel is igazolom.

De hát hagyjuk e témát és béke velünk. Én meghajtom a tollat Englisch lovag stílusa előtt, de ajánlom, hogy czikkeinek megírásánál a jövőben több figyelemmel legyen, mert azoknak talán mégis csak elsősorban pontos útleírásoknak s nem novelláknak kellene lenniök.

A Pietros-tónál visszahagytuk felesleges holminkat és ½9-kor nekivágtunk a nyeregnek, a mely ugyancsak csalókán alig fél órai útnak látszott. Egyelőre a katlan baloldalán kell haladni, majd lassan átereszkedünk jobbra és most már élesen kezd kibontakozni a gerincz azon mélyebb pontja, melyhez a törmelékvölgy leglankásabban húzódik föl. Bizony a fél órából kettő lett, mire felértünk az élre és csak most tűntek fel nagyarányúnak a katlan aljából felmeredő sziklafalak. Lent a mélyben úgy csillogott és mosolygott a tó, hogy nem lévén eddig hivatalos neve, elkeresztelte a társaság ünnepélyesen Mosolygó tó-nak8. A nap egészen kibontakozott a bárányfelhők tömkelegéből és forrón tűzte sugarait a körülöttünk levő bűbájos körképre. Kissé kifújva magunkat, most már vígan tartottunk a legmagasabb pont felé. Jó negyedóra alatt már ott voltunk és felállítva a vihar által kidöntött háromszögelési jelzőt, lefeküdtünk a csúcson, hogy az erős szél ne járjon át annyira bennünket. Egy kisebszerű sziklarakás alatt konzervdobozt vettünk észre, melyben öt lengyel turista névjegyét találtuk 1906-ból9. A sziklapiramist kissé rendbehozva, mi is felírtuk neveinket egy papírlapra és folytattuk a szemlélődést.

Északra a Toroiága (1939 m.) gyakorol olyan benyomást, mintha finom homokkal lenne beszórva. Attól balra a Corna Hora10 hegyláncz csúcsai sorakoznak, majd északnyugatra a Popp Iván, azután a Vissó és Iza folyó völgyeit tarkítják a kis oláh falvak, várva az egykor létesítendő vasutat, mely közelebb viszi majd őket a kulturához és talán többet fog rajtuk akkor magyarosítani. De hát ez még a jövő zenéje és addig csak kocsival lehet ezen 80–100 km.-es völgyeket bejárni. Délre a Vrf. Rebrii (2269) fogja el a kilátást és csúcsa körül halványfehér felhőfoszlányok imbolyognak olyan kényelmes lustasággal, akárcsak egy angora czicza úrnője lábainál. Kelet felé hazánk egyik legmagasabb hágója a priszlopi11 fehérlik merész kanyarodásokkal, hirdetve a magyar mérnöki kar ügyességét. Meseszépen kiderült az idő mindenfelé. A természet mintha örömünnepet ült volna, mert a völgyben olyan bűbájos harmóniába ölelkezett madárdal, virágillat és napsugár, mintegy hirdetve, hogy:

„Be van fejezve a nagy mű, igen,
A gép forog, az alkotó pihen,
Évmilliókig eljár tengelyén,
Míg egy kerékfogát újítani kell”.12

Borsán éppen megkondult a déli harangszó, mikor elindultunk hazafelé. A Pietros-tetőről három felé lehet lejönni és pedig keletnek tartva a Pietra-Albán keresztül a Repede-völgyén át, vagy északnyugatnak haladva a Dragusin völgyébe. Ezek az utak azonban kétszeresei a Pietros patak mentinek és a közel 8 órás gyalog turát nem kárpótolja egyik völgy sem megfelelőleg. Legczélszerűbb tehát ismét a Mosolygó tóhoz leereszkedni, amit 1½ óra alatt kényelmesen tesz meg az ember. Miután az idő még igen fiatal volt, a tó partján le telepedtünk és jól megdézsmáltuk hátizsákjainkat; délután felszedtük sátorfánkat és ugyanazon az úton, a melyen feljöttünk, ballagtunk hazafelé. Este ½7 órakor már Borsa keleti végéről bámultuk a Nagy Pietros hatalmas tömegét. A nap éppen akkor készült lebukni a nagy hegyek mögött és sárgásvörös lángarczával még egyszer szétnézett a Vissó völgyén. A magas csúcsokat mindjobban kezdték beburkolni azok a rózsaszínű, majd haragosvörös színbe átmenő bárányfelhők, a miket a csudás estipír varázsol oly szép színűvé, hogy azt csakis nálunk, itt fenn a hegyek között élvezhetjük végig.

A ki igazán szereti és imádja a szabad természetet, az nem csügged el soha és szívét egyformán hevíti a vágy, nemcsak az ifjúság tavaszának hajnalán, de az élet telének alkonyán is. Leültünk az út szélén, bevárva az utolsó fénysugár eltűnését is és mikor már liláskék színt kezdett ölteni a táj, eszembe jutott, hogy: „Nap a boldogság, mely örök távolban ragyog fölöttünk, s mi e földet világgal tölti és melegével virágait kifejti, csak remény, ... e messze fény, áldott sugárzata”13.

Mikor aztán Borsán beléptünk vendégszerető házigazdánk szobájába, két ragyogó szempár fogadott bennünket, úgy hogy a mi fáradt tagjaink valósággal felvillanyozódtak azok bársonyos tekintetétől és azon pillanatban már feledve volt a 16 órás gyaloglás.

Máramarossziget.                         Csermák Mátyás.


Lábjegyzetek (Budai Péter)

1Megjelent a Turisták Lapja XIX. évfolyamának 11-12. számában (263-267. oldal), 1907-ben.

2Valójában a Bukuly, melynek nevét a hegység korábbi feltérképézésekor valószínűleg félreértésből felcserélték közeli szomszédjával.

3A Magas-Tátra nevezetes vízesése.

4Idézet Madách ImreAz ember tragédiája” c. drámájának kezdő soraiból.

5Utalás a középkori eredetű tündérmese főhősére.

6A Grohotu kelet felé ereszkedő gerincének kiemelkedése, jelentése: „Fehér-kő”.

7Valószínűleg Englisch Károlyról van szó.

8Így kapta tehát ma is használatos nevét a Pietrosz alatti tengerszem.

9Akkoriban így volt szokás a mászásokat „dokumentálni”.

10Csornahora, a kiterjedt Máramarosi-havasok legmagasabb hegycsoportja (ma ukrán területen), csúcsa a Hoverla (Hóvár).

11Azaz a Borsai-hágó (Pasul Prislop).

12Idézet Madách ImreAz ember tragédiája” c. drámájának kezdő soraiból.

13Az idézet Eötvös JózsefA karthausi” c. regényéből való.