Szálláslehetőségek a Radnai-havasokban
Áttekintés
Általánosságban megállapítható, hogy minél magasabbra megyünk, annál puritánabb körülmények közt hajthatjuk álomra fejünket. A hegylábi települések és üdülőközpontok panziói az otthon minden kényelmével rendelkeznek, a néhány magasabban épült menedékház (románul: cabana) valamelyest kevesebb komfortot nyújt (főleg megközelíthetőség szempontjából). A hegység csúcsrégiója viszont egyedül a sátorozás hívei számára csábító terep - nekik persze annál inkább. Az alábbiakban rövid áttekintés olvasható a lehetőségekről, részletesebb ismertetést az egyes aloldalak tartalmaznak.
Panziókra a hegység lábainál lévő települések és üdülőközpontok területén lelhetünk, elsősorban (de nem kizárólagosan) az északi oldalon, ahol népszerű síterepek vannak (Borsafüred, Borsa). Az itteni panziók általában magas komfortfokozattal rendelkeznek, a hegység legnépszerűbb látnivalói pedig egynapos túrák keretében felkereshetőek. Az utóbbi években egyre többen rendezkedtek be vendéglátásra, az itt bemutatott két panzión kívül azonban nincs tudomásom olyanokról, ahol bírnák a magyar szót.

A Radnai-hágó menedékháza
Fotó: © Eric Visentin, 2006
Magashegyi menedékházat mostanság nemigen találunk a Radnai-havasokban. A déli régió alacsonyabban fekvő völgyeiben van ugyan néhány turistaház, klasszikus értelemben vett menedékházakat azonban csak a hegység keleti részén, az Ünőkőtől délre és keletre találunk (az északi részről ezek jelenleg teljesen hiányoznak).
E tekintetben volt szebb időszaka is a hegységnek. Az Ünőkő déli oldalában ugyanis az Erdélyi Szász Kárpát Egyesület (Siebenbürgische Karpaten Verein) már 1882-ben felépítette Ünőkői menedékházát (Kuhhornhütte). A ház később többször is leégett, de rendre újjáépítették, végül a II. világháborúban pusztult el. Az SKV besztercei osztálya 1886-ban a Korongyos-csúcs közelében egy másik menedékházat is létesített, ezt 20 évvel később pásztorok tették tönkre. Radnaborbereken az Erdélyi Kárpát Egyesület létesített menedékházat 1893-ban.
Az Ányes-völgy és Borsa között kiépített 16 km hosszú egykori ércszállító kötélpálya mentén 1916-17-ben több őrházat is emeltek: így a Puzdra alatti katlanban (1540 m), a Gargaló gerincén (1620 m), valamint a Gargaló és Galac csúcsok között. Utóbbiak a 60-as években tönkrementek, a népszerű Puzdra menedékház azonban egészen a 80-as évek végéig üzemelt, amikor a közelben épült új ház váltotta fel. Sajnos a 90-es években ez a menedékház is fosztogatás és gyújtogatás martaléka lett, jelenleg csak a falai állnak. Nemrég elindult egy kezdeményezés a ház újjáépítésére, amely remélhetőleg sikeres lesz, s így talán nemsokára a Puzdra alatt ismét meg lehet szállni majd menedékházban.

Tábor a Mosolygó-tó katlanában lévő meteorológiai állomásnál
Fotó: © Budai Péter, 2006
Ahogy az iméntiekből kiderült, a hegység központi részén kizárólag sátorral lehet tanyát verni. Azonban nem akárhol - a természet védelme érdekében sátorozásra csak a nemzeti park által kijelölt sátorozóhelyeket szabad igénybe venni. A szabály betartását nem nagyon ellenőrzik, de mivel a kijelölt helyek száma és elhelyezkedése megfelelő, a „tilosban parkolás” normális esetben teljesen indokolatlan. Sátrazni lehet még a Diana és Rotunda menedékházak mellett (ezeken a helyeken általában valamekkora összeget elkérnek a helyért), de valószínűleg nem tilos a Curăţel védkunyhónál sem.
A kijelölt sátorozóhelyek többsége a főgerinc mellett vagy annak közvetlen közelében található, egymástól való távolságuk ideálissá teszi őket a sokak által kedvelt Radnai-gerinctúra több napot igénylő bejárásához. A táborhelyek teljesen nomád jellegűek, tehát alapvetően semmi (legfeljebb egy tábla) utal arra, hogy kijelölt sátorozóhelyről van szó. Viszont szinte mindegyikük közelében található forrásvíz. A nomád táborhelyek használata ingyenes, mindössze annyi „fizetséggel” tartozunk, hogy ne rondítsuk el a környéket (vagy ha más ilyesmire vetemedett, igyekezzünk helyrehozni a hibáját).
Érdemes kipróbált, strapabíró sátrakra bízni magunkat, a főgerinc környékének erős szelei és viharai ugyanis nem kegyelmeznek a gyenge szerkezeteknek. Aki sátorozni készül, feltétlenül olvassa el a túrázás, viselkedés és időjárás rovatokban írtakat is!

Sátorozás a Források-közti-nyeregben
Fotó: © Dr. Tegze Miklós, 2008













